Ez az egyik rezsicsökkentő intézkedésük, mivel a hét többi napján így nem kell felfűteni az épületet – tudta meg az ATV Híradó. A Vígszínházban a próbákon csak munkafényt használnak, és közben megmérték, hogy a telt ház plusz két fokot jelent a nézőtéren. A Centrál Színházban klímára cserélik a gázfűtést, mert enélkül négyszeresére nőne a rezsiszámla.
Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatója elmondta: 22 fokról 24 fokra ment fel a terem hőmérséklete, vagyis minél több nézőt várnak, mert ez segíti, hogy meleg maradjon az épület. Ennek ellenére több takarékossági intézkedést is hoztak. A nagyszínpadi próbákon csak munkafényt használnak, szigetelték az ablakokat, és kazánt cseréltek.
A Vígszínházban nyolcszorosára emelkedett a rezsiszámla. A gazdasági igazgató kedden a kultúráért felelős helyettes államtitkárral tárgyalt.
“Azt mondta, hogy nagyon rossz a helyzet. Most megy vissza parlament elé az állami költségvetés, és harcoljon mindenki ahogy tud, és tessék, mi is rakjuk össze, gondolkozzunk és tegyünk javaslatokat, és ő pedig képviselni fogja ezeket” – idézte fel a tárgyalást Mádi Zoltán.
A Centrál Színháznál a korábbi négyszeresére emelkedett a rezsi. Eddig gázzal fűtöttek, most azt tervezik, a nagyteremben klímát szerelnek fel, ez azonban sok tízmillió forintba kerül majd.
“Körülbelül 70 millió forintos gondot okoz ez erre az évre, ami ahhoz képest, hogy 1-1,1 milliárdos a Centrál Színház nagyjából évi bevétele, talán nem tűnik olyan nagyon nagy összegnek, de az biztos, hogy mondjuk például a nézőtér felújításának az 50 millióját megeszi” – mondta Puskás Tamás igazgató.
A József Attila Színház direktora,
Nemcsák Károly tudatta, átnézve a már kiadott novemberi, és készülőfélben lévő decemberi műsorukat, azt látták, hogy az a legegyszerűbb, ha a hétvégi időpontokat célozzák meg, és ezeken a napokon játszanak majd.
Közben pedig egy komoly feladat az, hogy miközben több bemutatóra is készülnek, ezeknek megtalálják a helyét. Hozzátette: egyelőre még nem tudják, hogy ez meddig fog tartani náluk.
Forrás: szinhaz.online