SzíDoSz Logó Színházi Dolgozók
Szakszervezete

Hírek

Magyar Művészeti Akadémia nyílt pályázatot hirdet

2021. március 16.  •  Írta: szidosz.hu

A Magyar Művészeti Akadémia nyílt pályázatot hirdet az államháztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

 

A Színházművészeti Tagozat pályázati tematikája:

A támogatás célja:

A magyar színházművészet értékmegőrzése és -teremtése – színművészeti, operaművészeti, tánc- és mozgásművészeti programok megvalósításának támogatása.

A pályázat elbírálásnál előnyt jelent, amennyiben az a magyar történelmet feldolgozó új produkció megvalósítását, létrehozását célozza, vagy az év valamely jelentős évfordulójához kapcsolódik.

A workshopok, találkozók, továbbképzések, gálaműsorok, emlékműsorok megtartására, illetve már megvalósult produkciók továbbjátszására és utaztatására, továbbá kizárólag a diákszínjátszásra épülő szakmai program megvalósítását a tagozat jelen pályázati kiírásából nem támogatja.

A pályázat terhére nem számolható el honlapkészítésre és -fenntartásra, valamint drámapedagógiai tantermi előadásokra vonatkozó bérleti, megbízási és vállalkozási díj sem.

 

A pályázat részleteiről az alábbi linken tájékozódhat:

https://www.mma.hu/palyazatok/-/content/10180/1/muveszeti-program-palyazati-kiirasa-2021

Forrás: mma.hu