Köszönjük, Magyarország! program
Jelentkezés előtt feltétlen olvassa el a tájékoztató dokumentumokat!
A művészeti élet dolgozói a pandémia időszaka alatt is kivették részüket a lakosság lelki egyensúlyának „karbantartásából”, de sok független művész vesztette el a munkáját az elmúlt időszakban.
A nehéz helyzetbe került művészeket nem segélyekkel, hanem későbbi fellépésekkel segítjük.
A program első része sikeresnek bizonyult, a tavaly nyári időszakban olyan kistelepülésekre is minőségi kulturális produkciók juthattak el, amilyenre korábban nem volt példa. Az embereknek lakóhelytől függetlenül igényük van a kultúrára, a korlátozások feloldása után pedig országszerte lehetőség lesz arra, hogy a kisebb települések kultúrházai, könyvtárai, szabadtéri színpadai értékes produkcióknak adjanak helyet.
Ha valakik képesek az élet újraindításában segíteni, akkor azok a kulturális szféra dolgozói.
A Köszönjük, Magyarország! program folytatásában ötszázezer forintot igényelhetnek a munka nélkül maradt előadóművészek. Ezért cserébe az érintetteknek vállalniuk kell, hogy amint lehetséges, 2-10 alkalommal fellépnek országszerte.
A „Köszönjük, Magyarország!” program további célja, hogy a bekerült jelentkezők kulturális szolgáltatásának köszönhetően a programba regisztrált befogadóhelyek közösségépítő eseményeikre térítésmentesen hívhassanak meg Magyarország bármely szegletébe produkciókat, ezáltal a helyi közönség változatos és színvonalas, ingyenesen látogatható kulturális programokban részesülhet.
A megvalósítandó előadó-művészeti program specifikus részleteit a megfelelő kategória részletes tájékoztatója taglalja.
Fontos szempont, hogy a programba bekerült előadóművészek által nyújtott produkciók elsősorban vidéki helyszíneken, kultúrházakban, faluházakban, könyvtárakban, múzeumokban, iskolákban, óvodákban, egyházi és szociális intézményekben, klubokban, szabadtéri színpadokon, kisközösségek, helyi szervezetek, alapítványok és egyesületek meghívására és szervezésében kerüljenek bemutatásra. A helyszínek változatos technikai adottságai miatt nagy hangsúlyt kap a programok kialakítása és létrehozása kapcsán az előadóművészek kreativitása az egyedi helyzetek kezelése.
A megvalósítást a befogadó intézmények és a bekerült művészek az e célra létrehozott weboldalon ( www.koszonjukmagyarorszag.hu) keresztül bonyolítják. A Déryné Nonprofit Kft. a színházművészet kategóriában, a Magyar Művészeti Innovációs Központ mozgásművészet kategóriában, a Filharmónia Magyarország pedig zeneművészet kategóriában járul hozzá az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közreműködésével a „Köszönjük, Magyarország!” program megvalósulásához és lebonyolításához, a vidék kulturális ellátottságának növelése érdekében.
Déryné program
Programismertető
A Déryné program, négy alprogramjával széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, s karolja fel a kulturális fejlettség növelésében érdekelt térségeket, valamint a kistelepüléseket, az elérés mellett minőségemelést indukál. A Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, amely összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeire.
A Déryné program négy alprogramból áll, így tagolva egységekre a célkitűzéseinket. Megszólítja egyszerre a kőszínházakat, az alkotótársulásokat, peremfeltételek nélkül a befogadó intézményeket, a kultúrafogyasztókat és a különböző kulturális hozzáférést korlátozó akadályokkal küzdő tömeget.
Az Országjárás alprogram keretében anyagi források biztosításával és koordinációs szerepével színházi produkciók országos utaztatását végzi a Déryné program. A Barangoló alprogramja lehetőséget és szakmai támogatást nyújt pályájuk elején lévő előadóművészeknek és fiatal, kőszínházi struktúrán kívüli alkotóközösségeknek ötleteik megvalósításához. A Vándorszínházalprogram előtérbe helyezi az alig néhány száz lelkes települések elérését, valamint a fesztiválok, táborok minőségi programkínálat bővítését célozza. A Déryné program negyedik pilléreként megalapítottunk egy kis létszámú saját Társulatot, mellyel évi 3-5 bemutató létrehozását és a program keretében folyó tájolását valósítjuk meg.
A teljes programot a Déryné Művészeti Nonprofit Kft, működteti Kis Domonkos Márk ügyvezető igazgató vezetésével. A Déryné program kultúrstartégiai intézménye a Nemzeti Színház.