Együtt a színpadért – Jótékonysági gála a Vígszínházban /2025.06.19./
Nyolcadik alkalommal rendezte meg jótékonysági előadását a Színházi Dolgozók Szakszervezete. Húsz hazai teátrum száznál több művésze lépett színpadra a Vígszínházban, de reflektorfénybe álltak a háttérszakmák képviselői is. Színpadra álltak híres szülők híres gyermekeikkel együtt, művészházaspárok, színházigazgatók is. Három város 40 művésze keltette életre a Grundot védő gittegyletieket, és az ország összes Padlásának Rádiósa is egyszerre énekelt a színpadon. Először volt látható operaprodukció artisták közreműködésével, és akadtak olyan, az ország két szegletéből érkezett művészek is, akik éppen csak a duettjük előtt mutatkoztak be egymásnak. A közönség prózai és zenés szerepekből ismert művészeket, de még súgást és öltöztetést is láthatott a színpadon. Az est keretében a MASZK Országos Színészegyesület is átadta szakmai elismeréseit, a pályakezdőknek címzett Soós Imre-díjat és az életművet méltató Gobbi Hilda-díjat.
A jegyértékesítéséből befolyt 6,5 millió forintból a szakszervezet Segítsünk Alapítványa nyújt szociális támogatást színházi háttérdolgozók számára.
Együtt-Egymásért-Mindenkiért jótékonysági gálaest /2024.06.05./
Hetedik alkalommal rendezte meg jótékonysági gálaestjét a SzíDoSz, a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli kollégák megsegítéséért. Az eseménynek ez alkalommal is a József Attila Színház adott otthont. Az intézmény a teljes jegybevételt a Segítsünk Alapítványnak utalta át. A közel három millió forintos bevételből a SzíDoSz a nem előadóművész tagjainak biztosított szociális segélyt.


























































































