A nyolcvanéves korában, 2020. december 5-én elhunyt Pécsi Ildikó azért választotta végső nyughelyéül a máriabesnyői Kapucinus temetőt, mert ott nyugszik nagy színész példaképe, a Vígszínház egykori legendája, Hegedűs Gyula is, akinek emlékét hűen őrizte és ápolta.

A sírhelyet évekkel ezelőtt kiválasztotta magának, pontosabban maguknak, hiszen nyáron itt temették el a Kossuth-díjas színművésznő férjét, a hetvenhat éves korában elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgót. Most mellette nyugszik Pécsi Ildikó is. Szűcs Lajos és Pécsi Ildikó 1969-ben kötött házasságot, életüket egymás mellett élték le. Mindketten Gödöllő díszpolgárai voltak: Pécsi Ildikó 2010-ben, Szűcs Lajos 2013-ban kapta a város rangos elismerését.

Gödöllő városa már a művésznő halálát követően közzétette, hogy december 19-én, szombaton szűk családi körben helyezik végső nyugalomra Pécsi Ildikót. A nagyközönség reggel 8-tól 12 óráig a Művészetek Háza színháztermében felállított ravatalnál búcsúzhatott el tőle egy szál virág elhelyezésével.

A ravatalnál többen búcsúztak tőle, amit Gödöllő városa közösségi oldalán közvetített. A búcsúbeszédek előtt a város Pécsi Ildikóról összeállított montázsfilmet sugárzott. A képsorok alatt Pécsi Ildikótól hallhattunk egy mosolygó dalt a búcsúról és arról, hogy gondoljunk arra, ami boldoggá tesz, és azokra, akiket mindig szeretni lehet, majd Ady-részletet szavalt az Őrizem a szemed című versből.

A búcsúszertartás kezdetén Bencze Ilona színművésznő Shakespeare XV. szonettjét szavalta el. Ezután Pálos Zsuzsa színművésznő a Színházi Dolgozók Szakszervezetének nevében azt mondta, hogy

AZ ANTIK VILÁGBAN PÉCSI ILDIKÓT HARCOS AMAZONNAK NEVEZTÉK VOLNA.

Megköszönte neki, hogy küzdött a szakmája megbecsüléséért, azért, hogy a rászoruló idős színészek szakmai nyugdíjat kaphassanak.

A ravatalnál az egyik búcsúbeszédet Pécsi Ildikó végakarata szerint kollégája és szinte lányaként szeretett barátnője, Papadimitriu Athina színművésznő mondta. Nehéz szívvel, elcsukló hangon beszélt:

Nagyszerű ember, színész, rendező és író voltál. Egy ország szeretett. Egyetlen szóval fel tudtál emelni minket a földről. Mindig addig küzdöttél, amíg el nem érted, amit akartál. Most már odafentől segítesz bennünket. A Hármasban című darabod egyik idézetével búcsúzom: Mire megtanuljuk, mire kell vigyázni, addigra már nincs is mire vigyázni.